Úton Los Angeles és Brisbane felé a para-asztalitenisz válogatott – beszélgetés Vigh Zsolttal

A 2024-es párizsi paralimpia után új ciklus kezdődött a magyar para-asztalitenisz válogatott életében. A cél világos: folytatni az eredményes szereplést, miközben egy új generációt is be kell építeni. A változások, kihívások és a hosszú távú tervek kapcsán Vigh Zsolt szövetségi kapitány adott részletes helyzetképet.

Személyi változások és visszavonulások

Párizs után több személyi és szerkezeti változás is történt a válogatott keretében: „Pálos Péter már előre jelezte, hogy nem tudja, hogyan alakul a jövője, a fókusza Párizsig szólt. Peti egy ikonikus alakja a para-asztalitenisznek, személye óriási űrt hagy maga után. Jelenleg nem vesz részt aktívan a válogatott munkájában, de LA-ig bármi történhet. Egy másik, számunkra váratlan veszteség Csonka András visszavonulása volt. Többször szóba került nála ez a döntés, de ő is úgy érezte, nem találta meg azt a hangot, azt a miliőt, amiben ezt tovább tudta volna csinálni. Az MPB és a MOATSZ között az idei évtől változott a működtetési felállás, a MOATSZ átvette a parasport szervezési és szakmai irányítását.” 

A kapitány hangsúlyozta, hogy a generációváltás folyamatos feladat, különösen egy olyan sportágban, ahol a hátország szűkös és kevés a merítési lehetőség – ezt reálisan kell nézni, ez nem most kezdődött, hanem évtizedekkel ezelőtt. Nem volt meg soha parában az feláramoltatás, ami más országoknál már adott volt. Ennek két fő pillére az életkor és eredményesség. Ezen mindenképpen változtatni kell.

„Én most már a harmadik paralimpiai ciklusomat kezdem. Az látszik, hogy a húzóemberek többsége vagy már elérte a csúcspontját, vagy nagyon közel van hozzá, de úgy gondolom, hogy LA még nagyon szép eredményeket hozhat.”

A jelenlegi alappillérek – a tapasztalt játékosokra még lehet számítani

A következő négy évre a szövetségi kapitány elsősorban azokra a sportolókra számít, akik már bizonyítottak: „A székesek közül Major Endre továbbra is stabil pont, az állók közül pedig Szvitacs Alexa egyértelműen a legkiemelkedőbb játékosunk jelenleg. Ők kulcsfontosságúak lehetnek Los Angelesre nézve is. Ide tartozik még Bereczki Dezső, aki - igaz Svédországban készül, a hazai klubja a GYAC - az egyéni mellett párosban és vegyes párosban igazi potenciális játékos.”

Hozzájuk csatlakozhat még Arlóy Zsófia, aki rendszeresen az 5–8. hely környékén végez, de az áttörés még várat magára. A fiatalok beépítése azonban elengedhetetlen.

„Nem ülhetünk a babérjainkon, hogy van 3-4 eredményes játékosunk. A jövőt építeni kell.”

Feltörekvő tehetségek és jövőbeli reménységek

A kapitány szerint a feltörekvő játékosok közül többeket is érdemes figyelni: „Urlauber Ádám nagyon közel volt már a párizsi részvételhez is, egy ponton múlott a szereplése. Mellette otthon ott van Kreisz Milán és a legfiatalabb versenyzőnk, Nyíri-Szabó Lázár, aki még csak 16–17 éves. A hölgyeknél Mihálffy Kinga jelenti a jövőt. Ezek a fiatalok még nem azonnali eredményekre készülnek, de hosszú távon potenciált látunk bennük.”

Hozzátette, hogy a nemzetközi ritmus felvétele időigényes, a financiális háttér sem mindig teszi lehetővé az azonnali, mindenre kiterjedő támogatást, érdemes lenne utánanézni más országok koncepciójának.

„Legalább egy-két év kell, mire valaki megszokja a nemzetközi vérkeringést. Addig is pontokat kell szerezni, különben nincs előrelépés a ranglistán és utána kezdődik az igazi versenyeztetés.”

Egyre erősebb nemzetközi mezőny

A válogatott előtt álló kihívások közül az egyik legnagyobb a folyamatosan erősödő nemzetközi mezőny: „Az elmúlt évtizedekben óriási fejlődés ment végbe a para-asztaliteniszben. Ma már nincs könnyű meccs. Olyan országok, mint Chile, Brazília vagy Malajzia is kiváló játékosokat nevelnek. Különösen a fiatal ázsiai generációk emelkednek ki, például a 11-es kategóriában. Ezért van még jelenleg nehéz helyzetben Kreisz Milán és Kovács Ádám, ők most tapasztalják, hogy hova is kell fejlődniük.”

Az új mezőny erősödése minden kategóriát érint, a nyolcas-kilences osztályban különösen erős a verseny.

„Az angolok, spanyolok, ukránok, franciák, lengyelek – mind nagyon erős csapattal rendelkeznek. Nekünk is tartani kell a tempót, különben leszakadunk. A mennyiség szempontja az elsődleges, csak utána jöhet a minőség, ugyanis ők sokkal nagyobb merítésből dolgozhatnak. Ehhez találtuk ki a Tauber-programot, amely az épek Héraklész-programja szerint működhetne. Szervezet tömegesedésre van szükség ahhoz, hogy a hátország, mennyiségben, majd ezt követően fejleszthető minőségben is versenyképes legyen.”

Változások a versenyrendszerben – vegyesek a tapasztalatok

Az ITTF új versenyrendszere – a Future, a Challenge és az Elite kategóriák bevezetése – vegyes fogadtatásban részesült. Az épekhez hasonlóan találták ki ez új rendszert (WTT Fedeer, WTT Contedner, WTT Star, stb).

„A lengyel verseny után több edzővel is beszéltem és az általános vélemény az, hogy ez a rendszer inkább problémákat hozott. A mezőny felbontása, a versenyszámok összevonása és a bizonytalan kvalifikációs szabályok – ezek mind nehezítik a munkát. A jövő évi VB részvételi kvalifikációja még mindig nem ismert.”

Külön problémát jelent, hogy nem minden kategóriát rendeznek meg minden versenyen, így például: „A Kovács–Kreisz páros például három versenyből háromszor nem tudott indulni, mert nem rendezték meg a 11-es kategória páros versenyszámát. A székes 1-es kategória összevonásra került a 2-es kategóriával, ami náluk sérültség tekintetében különösen nagy eltérésnek számít, különösen az 1-es kategória játékos kárára.”

A versenyrendszer emellett anyagilag is megterhelő, hosszabb kint tartózkodást követel meg, aminek komoly költségvonzata van.

Felkészülés – klubmunka, válogatott edzések, hosszú távú tervezés

A válogatott éves felkészülése három pillérre épül: klubmunka, központi válogatott edzések és nemzetközi versenyek. A szövetségi kapitány kiemelte: „A kluboknál folyik az alapozás. A klubedzők – legyen szó Major Endréről (ATSK Szeged), Urlauber Ádámról (ATSK Szeged), Kreisz Milánról (Honvéd Szondi SE), vagy Kovács Ádámról (Pénzügyőr), Szvitacs Alexa (Győri AC), Arlóy Zsófia (Győri AC), stb – kulcsszerepet játszanak. Mi próbáljuk ezt koordinálni, hogy legyen egységes felkészülés. Továbbá az olyan klubok, mint a Kanizsa Sörgyár, ahol Zborai Gyula, Gelencsér Bálint, a MÁI SE – Szamosi Csaba és Lisztes Ibolya készül – szintén megkerülhetetlen, ott is kulcsfontosságú munkák folynak. A klasszifikócióra váró Vizsnyai Dávid és Iváncsik Milán is megkerülhetetlen a jövőt illetően. Folyamatosan egy komplex tervezésre van szükség, ami nem csak az élsportolókat, hanem a következő generációkat is építi. a Kiemelt versenyek előtti edzőtáborok összetartások, amik hosszú éveken keresztül Győrre összpontosultak, ami a financiális háttér egyik alapjai közé tartozik A jövő tekintetében is szeretnénk ezt megőrizni, hiszen minden országnak szinte van önálló bázisa, az Ormai csarnok is rendelkezésre áll lehetőségei szerint.”

A versenynaptár sem szűkölködik kihívásokban: az év végén Európa-bajnokság, jövőre világbajnokság vár a csapatra, az éves nemzetközi versenyek elosztása havi lebontásra nézve pedig nagyon sűrű.

„A Paralimpia a csúcsesemény, de azon kívül ott van az EB és VB, tehát mindig van egy világeseményünk. Mindenhol a maximális teljesítményre törekszünk, ahogyan ezt tettük eddig is. Külön hadd emeljem ki, az idei eddigi három nemzetközi versenyről mindenhonnan hoztak haza érmet a sportolóink a világ kupákról. Az épekhez hasonlóan itt is fontos, hogy éremmel, érmekkel térjünk haza, mert ez fontos szegmense a sportágunknak. Ahogy már korábban is említettem, a jelen és a jövőkép ugyan érmekben még nem mérhető, de ugyanolyan fontosságú.”

A cél változatlan – ott maradni az elitben

A magyar para-asztalitenisz csapat az elmúlt két olimpiai ciklusban öt érmet szerzett, és stabil tagja maradt a nemzetközi elitnek. A szövetségi kapitány azonban óvatosságra int:

„Lehet néha elégedettnek lenni, de megelégedettnek soha. A nemzetközi szint egyre magasabb, és nekünk ehhez folyamatosan fejlődnünk kell – mennyiségben és minőségben egyaránt. Látnunk kell, hogy a hazai versenyeink és a nemzetközi versenyek között milyen különbség van. Az OB-k erre jól rávilágítanak. A célunk az, hogy mindenki megtalálhassa a parasportban a helyét, de ez nem a válogatott munkájához tartozik. Ehhez külön tervezésre lenne szükség. Az utánpótlás szemszögéből a FODISZ, a Tauber-program és parasportban évtizedeket eltöltő játékosok, sportvezetők közös munkájára van szükség. Visszatérnék a lengyel a rendszerre, ahol versenyzői pályafutásuk után igyekeznek a játékosoknak a parasportban más egyéb lehetőséget biztosítani, ezt követendő példának tartom. Az ITTF-ben is meg kellene erősítenünk a magyar pozíciókat, ami klasszifikáció és egyéb más tekintetben is hasznos lenne. A régi és jelen sérelmeket félre kell tenni, hogy közösen, együtt emelhessük még magasabbra a magyar para-asztaliteniszt.”

A Los Angeles – Brisbane projekt már elkezdődött, hosszú út vár a szakemberekre és sportolókra, ahol a cél továbbra is az eredményesség és a magyar parasport asztalitenisz tradícióinak továbbvitele. 

Kiemelt képen: A tokiói paralimpiai csapat