Újrakezdés, nem temetés

A Statisztika PSC a mai formájában június 30-án befejezi működését, és ezzel egyidejűleg Ormai László is visszavonul. A szakosztály alapítóját pénteken búcsúztatták korábbi tanítványai, munkatársai és barátai.

Mivel korábban több rémhír is napvilágot látott a Statisztika és az Ormai-csarnok jövőjével kapcsolatban, nem árt tisztázni, hogy milyen változások lépnek életbe július 1-jével. Ahogy eddig, úgy ezután is a Marczibányi téri csarnok lesz a magyar felnőtt női válogatott felkészülési helyszíne, de az ifjúsági és serdülő csapatunk is itt készül majd. Ahogy a Statisztika is itt marad, mégpedig Statisztika Női Asztalitenisz-akadémia néven.

„Ez az az új jogi forma, új entitás, amely továbbviszi azt a hagyományt és reményeink szerint azt a sikersorozatot, amelyet a Statisztika PSC az elmúlt évtizedekben felhalmozott és hátrahagyott – ismertette Nátrán Roland, Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke a legfontosabb változást. – Megújulva tehát, más jogi keretek között, de továbbfolytatódik az a munka, amit a Statisztika PSC megalapozott a huszadik században. Arra törekszünk a szövetségi háttérrel együtt, hogy ezt a huszonegyedik században reprodukálni tudjuk.”

Az eseményen jelen volt Téglás Péter korábbi női szövetségi kapitányunk is, aki ezer szállal kötődik a Statisztikához. Nátrán Roland nem titkoltan szeretné a jelenleg Luxemburgban dolgozó szakembert és a többi külföldön élő magyar edzőt is hazacsábítani. Ennek érdekében olyan színvonalas edzőközpontokat szeretnének létrehozni, amelyeknél ezek a szakemberek is eredményesen dolgozhatnának. A Statisztika jelenlegi edzői a névváltás után is folytathatják a munkát, Fülöp István azonban nem lesz köztük.

„Tényleg vége – erősítette meg a visszavonulásáról szóló hírt a Statban 41 éven át edzősködő Fülöp István. – Szomorú és kicsit felszabadult is vagyok egyszerre. Eldöntöttem, hogy amikor Ormai Laci bácsiék befejezik, én sem csinálom tovább, hiszen jobb főnököt elképzelni sem tudnék, mással nem tudnám elképzelni a közös munkát. Ők engem az utódjuknak szemeltek ki, úgy is kezeltek, rendszeresen náluk vacsoráztam, mi a nagy családon belül egy szűkebb családot alkottunk. Borzasztó nagy köszönettel tartozom nekik, mert a létező legnagyobb szakmai szabadságot kaptam meg tőlük negyvenegy éven keresztül, és ez a legtöbb, amit egy edző bárhol kaphat.”

Boros Tamara „csak” tíz évig erősítette a Statisztikát, ám az itt töltött időszak az ő életében is meghatározó volt.

„Számomra ez a tíz év a Statban karrierem legszebb tíz éve volt – mondta a zentai születésű, korábbi horvát válogatott Boros Tamara, aki szeptember 1-től átveszi a német női válogatott irányítását. – Emlékszem, amikor kilencvenhétben megkaptam a Statisztika ajánlatát, napokig nem tudtam aludni, mert akkora megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán rám gondoltak és a csapat tagja lehettem. Minden percet nagy örömmel töltöttem itt a tíz év alatt, második otthonra találtam, Nagyon sokat köszönhetek Laci bácsinak, Eci néninek (Komlódi Etelka, Ormai László felesége – a szerk.), minden edzőnek és az egész egyesületnek. Tizenkilenc évesen nagyon fontos volt számomra a családi légkör, ami fogadott, Eci néni mindig kényeztetett a finom főztjeivel, így nem volt olyan nagy honvágyam. Nem minden a pénz, többet számít, hogy jól éreztem itt magam és jók voltak a körülmények.”

A búcsúztató főszereplője azt tartotta a legfontosabbnak kiemelni, hogy ez az összejövetel egy újrakezdést jelent, és nem pedig egy temetésre jöttek.

„Egy korszak befejeződött, és egy újabb kezdődik majd, új szereplőkkel, de remélem, a régi sikerekkel – bizakodott Ormai László, aki 67 éven át volt a szíve-lelke az általa alapított asztalitenisz-szakosztálynak. – Azt szerettem volna elérni, és abban is állapodtunk meg a szövetséggel, hogy vegyék át azokat az edzőket, akik a sikerek részesei voltak, és akiket az utóbbi évben azzal a céllal vettünk ide fel, hogy szokják meg és vigyék tovább azt a szellemiséget, amit eddig itt megköveteltem tőlük.”

És hogy mi a lényege ennek a szellemiségnek?

„Az, hogy a siker legfontosabb elemei a fegyelem és az áldozatkész munka. A másik lényeges dolog, hogy mindig olyan célt kell kitűzni, amely nem a mának szól, hanem a jövőnek, mert amit ma tanítunk, az holnapután már kevés lesz” – beszélt az ars poeticájáról Ormai László.