Szereptévesztés
Hűha! Már megint elszállt valaki(knek) az agya, amikor a magyar asztalitenisz sport temetéséről alkottak – mondom némi fenntartásokkal – képet.
Egy koporsót cipelnek a vállukon, amelyen a felirat: .... akit érdekel, keresse meg a neten, mert ingyen reklámot nem csinálok senkinek, fizettet sem, hiszen én csak egy író(cska) vagyok, aki vállalja a nevét egy-egy megnyilvánulása mellett.
Kérdés: Ti vállaljátok az arcotokat, a neveteket, vagy csak mondotok valamit, amelyhez nem kell arcot, nevet adni. Bravo! Ez aztán a bátorság!!!
Nos, röviden néhány mondat arról, hogy egyesek mekkora szereptévesztésben vannak a magyar asztalitenisz válogatott Európa-bajnoki szereplésének „fikázásban”.
Tegyük néhány dolgot tisztába!
Szóval, remélem, azzal tisztában vagytok, ha nem nincs miről diskurálni, hogy a szövetségi kapitánynak nem az a dolga, hogy a válogatott játékosokat megtanítsa pingpongozni. Inkább arra van jogosítványa, hogy a „legjobb” játékosokból megpróbálja összegyúrni a lehetőségekhez képest legütőképesebb csapatot.
Kérdés: Valamelyikőtök vállalta volna ezt a kihívást? Tovább megyek.
Volt egyszer, már magam is alig emlékszem rá, egy olyan csapat, amelyik megrángatta az oroszlán bajszát, mi több, agyonverte a verhetetlennek tartott kínai válogatottat. Kétszer is, egy hét leforgása alatt a phenjani világbajnokságon.
Szerintetek, Berczik Zoltán kapitány tanította meg pingpongozni a játékosait a válogatottban? Segítek a válaszadásban, nem! Zoltán kapott néhány csiszolatlan – már majdnem csiszolt – gyémántot, akiket a saját elgondolása szerint – csúnya magyar kifejezés következik – tréningeztetett. Aki nem vállalta, kihullott. De, valahogy, valamiért nem arról szólt a fáma, hogy miért nem kerettag iksz vagy ipszilon, innen vagy onnan, hanem arról, hogy miért nem lehet ott az edzéseken.
Micsoda különbség a mai állapotokhoz képest...
Emberek! Lehet temetni a pingpongot. Az ásó és a csákány a Ti kezetekben van, bár nem vagyok meggyőződve arról, hogy jó kezekben...
Szóval, Ti, a nagy kritikusok az egyesületekben, milyen játékosokat neveltetek ki, akikből ütőképes válogatottat lehetett – volna – összeállítani a kapitánynak?
Ti, az egyesületi edzéseken, mikor követtétek azt az – írásban soha le nem fektetett szabályt -, hogy a munka hozhatja az eredményt?
És még valami!
Tudom, sok minden megváltozott az életben, az elmúlt években szeretett sportágunkban is. De, egy valami nem, miszerint a pingpong egy nagyon egyszerű sport, hiszen, ha te egyszer többször ütöd át az ellenfél oldalára a labdát, és ő elhibázza azt, akkor tiéd a poén. Ja! Hogy ehhez rengeteget kellene edzeni, gyakorolni, és nem egymás ellen áskálódni.... No, ehhez már nem is akarok hozzászólni.
A nevemet vállalom, várom, hogy jelentkezzetek. De csak névvel!!! És akkor van miről beszélni.
Gergely Gábor /G.G./
