A magyar asztalitenisz átfogó bemutatása

A magyar asztalitenisz hőskora

Magyarország mindig is jelentős szerepet játszott az asztalitenisz világában. Az ország 1926-ban alapító tagja volt a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetségnek (ITTF) és 1957-ben az Európai Asztalitenisz Szövetségnek (ETTU), amely bizonyítja, hogy a sportág hazánkban hosszú múltra tekint vissza.

1924-ben megalakul a Magyar Asztalitenisz Szövetség, majd egy évvel később megkezdődtek az országos bajnokságok. Azóta a magyar játékosok számos világbajnoki és európai bajnoki trófeát szereztek, kiemelve ezzel az országot a sportág térképén.

Kiugró tehetségek és legendák

A magyar asztalitenisz története tele van számos kiemelkedő egyéniségekkel, akik maradandó nyomot hagytak a történelemkönyvekben. Barna Viktor a sportág máig legkiemelkedőbb alakja, aki 22 alkalommal nyert világbajnoki címet 1929 és 1954 között. Szintén kiemelkedő játékos volt Szabados Miklós, aki 15 világbajnoki aranyérmet szerzett. A nőknél Mednyánszky Mária 18, míg Sipos Anna 11 világbajnoki címmel emelkednek ki. Hosszasan lehetne sorolni a régmúlt nagyjait, akik nagyon sokat tettek hozzá sportágunk sikerességéhez.  

Az új idők kihívásai

Az 1950-es években jelentős változás következett be a sportágban, amikor a japánok megjelentek a „hangtalan géppuskával”, vagyis a ma ismert szoft borítású ütőkkel. Ez a technikai újítás forradalmasította az asztaliteniszt, és az 50-es, 60-as években kialakulóban volt az ázsiai fölény, amikor a japánok, majd később a kínaiak dominálták a sportot. Ebben az időszakban csak a svédek tudták megszorongatni őket, majd később a sportág „tanítómesterei”, a magyarok is újra feliratkoztak a kihívók közé.

Az Aranycsapat és az olimpiai szereplés

A magyar aranycsapat, amely 1979-ben a phenjani világbajnokságon aranyérmet nyert, Jónyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor, Kreisz Tibor és Takács János nevéhez fűződik. Az ő sikerük a magyar asztalitenisz egyik legfényesebb pillanata volt, és bizonyította, hogy Magyarország továbbra is meghatározó szereplője a nemzetközi asztalitenisznek.

Jónyer István behozta a „kifli” pörgetés, amely sokáig egyedülálló volt a világban. Klampár Tibor a fonák pörgetést modernizálta, sok évvel előzte meg korát. Gergely Gábor hihetetlen lábmunkáját is sokat elemezték az ellenfelei, kevés olyan játékos volt, aki ennyire "bemozogta" az egész játékteret.

Sajnos a pingpong nagy népszerűsége ellenére sokáig nem szerepelt az olimpiák műsorán; csak 1988-ban, Szöulban vették fel a hivatalos listára. A magyar asztaliteniszezők azóta két negyedik helyezést és ezzel hat olimpiai pontot szereztek, ami tovább növelte hazánk sportdicsőségét.

Napjaink kihívásai

Napjainkban teljes a kínai dominancia az asztalitenisz világában. A férfiaknál szerte ágazóan néhány ázsiai, főleg japán, tajpeji, koreai tudja megszorongatni őket. Európában a franciák léptek sokat előre, a németek pedig mindig oda tudnak kerülni a végén.

A nőknél Kína egyedüli legnagyobb ellenfelének Japán tekinthető, ők ketten toronymagasan kiemelkednek a mostani mezőnyből.

A következő részekben az olimpiákat fogjuk bemutatni, elsőként az 1988-as szöuli olimpiai játékokat.