Örök nyugalomra helyezték Fodor Miklóst

Cikkünkben változtatás nélkül közöljük a temetésen elhangzott gyászbeszédet:

Egy arc derűje a lelkembe ivódott,
mint őserdő fáiba a napsugár,
tegnap volt vagy százezer éve már
én nem tudom, én csak azt tudom,
hogy lement a nap.

Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Rokonok, Barátok, Ismerősök és mindazok, akik jelenlétükkel megtisztelték Fodor Miklóst, hogy elkísérjék utolsó útjára.

Megszületésünk és elmúlásunk időpontjai szabják ki az élet végtelenségéből azt a véges darabot, amellyel a sors kegyelméből rendelkezhetünk. S hogy ebből mit valósítunk meg, s olyanná tesszük-e, hogy másnak is hasznára lehessen, nem csupán rajtunk múlik. Sokszor az élet írja a forgatókönyvet, de sajnos Miklósnak a forgatókönyvíró nem túl hosszúra írta élete regényét.

Ha nyáron ránézünk egy fára, látjuk rajta a sok falevelet. Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszál gyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszál gyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet. Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökereket. S akinek nincs gyökere, az elvész, meghal.

Egy szerettünk elvesztése utáni fájdalom soha nem múlik el. Szívek szakadnak meg és nincs rá gyógyír, hisz minden emberi élet egyszeri, megismételhetetlen és pótolhatatlan.

Annak a generációnak, amelynek tagjai korán elvesztettek valakit az élet örökre két részre bomlott: arra, ami az előtt a bizonyos nap előtt történt, és arra, ami utána.

Tisztelt Gyászolók! Tisztelt Gyászoló Család!

Szomorú szeptemberi nap ez mindnyájunknak, bár a napsütés átjárja testünk, de a fájdalom a lelkünkbe hatol. A fák sárguló leveleit lágyan lengeti a szél, s itt-ott megcirógat, körülölel bennünket. Egy beszéd íródik, tinta helyett szeretettel, az üzenet szárnyra kél, de akiről szól, sajnos már nincs közöttünk.

Születtem, s lettem felhők vitorlása,
sóhaj-szelek fújta vágyak vallomása.
Zsákomban az álmom, sorsom húzza hátam,
terheimtől néha megbillent a vállam.

Születtem, s lettem embere a földnek.
Nehéz szavak sokszor mély gödörbe löktek,
s talpra álltam még is kemény súlyok alatt.
Csak a világ torzult, ami visszamaradt.

Születtem, s lettem menedék a szónak.
Gondolatok olykor könnypapírra szórtak,
s mert álmodni mertem, görcsbe zártam magam,
s világok harcai közt lettem világtalan.

Születtem, s lettem mindennapi játék.
Isten tenyerében, ha mezítláb járnék,
talán felszisszenne érdes bőröm nyomán,
s új lapot kapnék a megszenvedett jogán.

Születtem, s lettem vendége a csendnek,
meséim szívembe nosztalgiát csentek,
s mikor régi képek lélekúthoz értek,
elsírtam gyöngyét a honvágy erejének.

Születtem, s lettem kőbe karcolt emlék,
s ha útjaim során egyszer messze mennék,
sóhajom ott hagyom örök otthonának,
hisz akik szeretnek, mindig visszavárnak.

Deák Mónika: Születtem... c. verse (Budapest, 2016. február 16.)

https://mandolatok.blogspot.com/2016/02/szulettem.html

Tisztelt Gyászolók!

Biztos vagyok benne, hogy noha most Miki bát magába zárja a végtelenség, Ő tovább él szerető családja, barátai és munkatársai szívében, s talán majd eljön az idő, amikor nem fájdalommal és keserűséggel, hanem vidáman idézik fel a vele töltött évek emlékeit.

Nem is olyan régen, egy napsütéses nyári napon Fodor Miklós 1964. augusztus 11-én, Budapesten, Csepelen egy egyszerű polgári családban látta meg a napvilágot legkisebb gyermekként.

Nem volt egyszerű gyerekkoruk, mert édesapja korán elhagyta őket, és édesanyja egyedül nevelte fel Mikit, Erzsikét és Lászlót.

Édesanyja ragaszkodott ahhoz, hogy fia szakmát tanuljon, így aztán az általános iskola elvégzése után Szigetszentmiklóson karosszérialakatos szakmát szerzett, és mivel már korán el kellett mennie dolgoznia, munka mellett levelező tagozaton szerezte meg 1984-ben az érettségit.

Mint akkoriban sok fiatalembert, Mikit is elvitték katonának, az Adyligeti Határőrezredhez, ahol díszzászlóalj tagjaként részt vett az utolsó május 1-jei díszszemlén.

Tizenkét évesen vett először ütőt a kezébe. A sport és a pingpong már gyerekkorában megérintette, amelyet rövidesen versenyszerűen űzött.

Szintén munka mellett 1986-ban a Testnevelési Főiskolán asztalitenisz segédedzői, majd 1988-ban asztalitenisz edzői oklevelet szerzett.

A pingpongasztalnál talált rá a szerelem, amikor megismerte Bohus Erikát, akivel nemcsak a sport, és a sport szeretete kötötte össze, hanem a szerelemből 1988-ban házasság lett, amikor kimondták a boldogító igent, örök hűséget esküdve egymásnak, amit csak Erika hirtelen halála tudott szétszakítani.

A fiatal pár Kecskeméten kezdte el közös életét.

Büszke volt feleségére, aki a fővárosi egyesület pingpongosa volt, és egy magyar csapatbajnoki meccsen még Bátorfi Csillát is megverte.

Szerelmük gyümölcseként 1991-ben megszületett Márk, és 1993-ban még egy kisfiúval, Mátéval gyarapodott a boldog család. Az asztalitenisz lett az élete. Edző, majd vezetőedző lett a Spartacusban. Utánpótlásokat nevelt ki, akik közül páran ma is, a válogatott keret tagjai.

Volt a serdülő fiú válogatott edzője és az ifjúsági fiú válogatott edzője is. Tanítványai számtalan magyar bajnoki és nemzetközi versenyek dobogósai lettek. Büszke volt arra, hogy a kecskeméti Spartacus Sport Kör és Közösségi Tér több, mint egy sportegyesület.

Gyermekként szerettem bele a pingpongba,
önfeledten játszva, vidáman, zsibongva,
hiszen körülvettek engem a barátok,
örömmel töltött el, szórakozva játszok!

De később rájöttem, hogy jóval több ennél,
hiszen ez csodás sport, s tőle többé lennél.
Versenyezni kezdtünk, mind győzni akartunk,
az asztalitenisz jobbított is rajtunk.

Így lett hát a pingpong az életünk része,
nem törjük fejünket, az emlék elvész-e,
sok-sok maradandó, szép élményt szereztünk,
rengeteg mérkőzés hagyott nyomot bennünk.

Az edzőnk tanított, csiszolt, mint gyémántot,
szívünk rejtekébe biztos belelátott,
s rengeteg idejét reánk fordította,
a tudás kapuját nekünk megnyitotta.

Mutatott technikát, figyelmünket kérte,
örökké hálásak leszünk neki érte,
Ő indított útnak egy különös úton,
jó így elmerengni a részünkké vált múlton.

Aztán jöttek szépen, sorban bajnokságok,
fejlődtünk és vártak magasabb osztályok.
Lassan ez a szép sport életünk része lett,
s mint létre kelt álom bennünk ott lebegett.

Életünk részévé vált, s már nincs mit tenni,
rájöttünk nem tudtunk nélküle létezni,
függőivé váltunk, s hiányzott, ha nem volt,
győzelmeink látva ragyogott a mennybolt.

Sok siker, pár kudarc tett edzetté minket,
ereklyéink őrzik győztes tetteinket.
A pingpong csapat lett második családunk,
akikhez bárhonnan, de hazatalálunk.
Mikor találkozunk, már az maga ünnep,
csodaszép emlékek lepik el lelkünket,
Bárhol összefutunk, barátra találunk,
néhány percre talán gyermekekké válunk.

Ha az edzőterem „illatát” érezzük,
valami különös bizsergés van bennünk,
kiolthatatlan vágy kerít hatalmába,
hogy ütő kerüljön ma mindőnk markába!

Hogy üssük a labdát, amíg el nem törik,
hogy nézőnk a körmét lerághassa tövig.
Hadd jöjjön a szerva, cseles adogatás,
pörgetés és nyesés, fifikás fogadás.

Az asztali tenisz a sportok királya,
megmozdul az ember minden porcikája.
agyat felélénkít, fókuszál figyelmet,
az agy és az izmok szép ritmusra lelnek.

Élvezzük a létet, ami közben játszunk,
s erősíti bennünk összetartozásunk.
Fittség és egészség, amit hoz magával,
ami fűszerezett a játék izgalmával.

Csuda jó e játék, s nem lehet megunni,
oly jó ütögetni, jobbra-balra futni,
másikat futtatni, bolondot csinálni,
egy igazi csapat jó tagjává válni!

Szinte fel sem tudnánk sorolni edzőként elért sporteredményeit. Bács-Kiskun Megye év csapata cím, Kecskemét város év edzője díj, a vidék legjobb utánpótlás egyesülete, amit több évben is elnyert, NB-1-es Extra Liga csapatbajnoki érmek, Nemzetközi szuperliga eredmények, Nemzetközi utánpótlás eredmények Európa Bajnokságon, Országos felnőtt bajnokságokon és az Országos utánpótlás csapat újonc, serdülő, és ifjúsági eredményei. Iskolatársai és tanítványai így emlékeznek Rá:

Papp Pisti:
Nekem a Miki kezdetben egy osztálytárs volt. Aztán a sors úgy hozta, hogy barátok lettünk, és ez a barátság idővel egyre szorosabbá vált. Miki volt azaz ember, akivel olyan közös programjaink, élményeink voltak, amely akkor is, és később is meghatározta további életem.

Szabó Géza:
Hogy mit jelentett? Először csak osztálytársak voltunk. Az érettségire és a felnőtté válásra is együtt készültünk, és a jogsit is megszereztük. Azután elváltak útjaink, de ez most nem fontos. Miki, amit elhatározott azt véghez is vitte, hiszen minket is így terelt össze. Így lett az osztálytársamból a barátom. Soha nem panaszkodott, mindig csak adott. Odafigyelést, önzetlenséget, szeretetet és őszinte barátságot. Nekem így marad meg Miki.

Márkus Enikő saját érzései:
Nagyon örülök, hogy az életem részévé vált a pingpong, amit hét évesen kezdtem, itt a Kecskeméti Spartacusban. Szeretném elmondani az egész világnak, mennyi mindent ad egy jó edző, aki szívvel-lélekkel tanítja a gyerekeket. A pingpong, a terem volt a mindened. Mindig lehetett Rád számítani, még akkor is, ha szilveszterre kellett jegy, vagy ha éppen valami kirándulóhelyet kerestünk. Amikor szükség volt, akkor reggel 6 órától is tartottál edzést.
Persze jó volt a humorod is, amit nagyon szerettem, és mindig jókat nevettünk.

Egy egri versenyre mentünk kb. 12-en. Újoncok, serdülők, egy légtérben aludtunk egy kollégiumban. A takarodó után a fiúk kiszöktek, és ahelyett, hogy kiabáltál volna velük, inkább bemásztál az egyik üres ágyba, és amikor visszajöttek, akkor volt ám meglepetés és nevetés.

Versenyeken is mindig higgadt voltál. Az egyik legkedvesebb dolog, amit kaptam Tőled az a becenevem: Mazsi, kizárólag a pingpongosok körében volt ismert, én voltam akkor a legkisebb, és így kaptam ezt a nevet.
Annyira hihetetlen, hogy elmentél. Hiányozni fognak a kérdéseid, hogy mi újság a pasikkal, és a motort, mikor adom már el.

Miki!

Búcsúzik Tőled a Pingpong-Társadalom is. Ilyen helyzetben nehéz megfelelő szavakat találni. Mi, a tanítványaid, egy-két kedves emlékkel búcsúzunk Tőled. Ezeket majd gyermekeinknek is elmeséljük, hogy az emléked örökké éljen.

Ha Kecskemét, akkor Fodor Miki, ezt mindenki tudta, tudja, tudni fogja. 1988-ban kezdted meg a munkádat az elsősökkel, akik közül többen is még a mai napig is kapcsolódnak a pingponghoz. Megmutattad a gyerekeknek, hogy hogyan kell fogni az ütőt, és abban is segítettél, ha valaki hirtelen nem tudta, hogy milyen kezes. Megtanultunk figyelni a villanyra is, de azért jeleztük, hogy “Mikiiiii, így nem lehet játszani, sötét van.” A válaszodban mindig volt egy kis humor: pl. nyissam ki a szemem. Ha felkapcsoljuk a villanyt mindig eszünkbe fogsz jutni.

Miki, majd egy finom bor mellett tovább folytatjuk az emlékek felidézését Rólad, hiszen nagyon szeretted a minőségi borokat esetenként a teraszon kortyolgatni, Gecse István borásztól, akit nagyrabecsültél!
Sok gyereknek a terem volt a második otthona, így apánk helyett apánk voltál.
Most fájó szívvel, de hálával búcsúzunk., mi pingpongosok.

Volt osztálytársaid nagyon fontosnak voltak számodra. Az utolsó időben legalább évente szerveztél többnapos kirándulásokat az osztálytársakkal és párjaikkal. Olyan jó volt, hogy együtt lehettünk. Te küzdöttél, hogy egyben tartsd ezt a csapatot is, mert számodra minden ember fontos volt!

Szabó Anita:
14 éves korom óta meghatározó alakja volt az életemnek, először Budapesten, aztán Kecskeméten. Nem csak teremben, mint edző, hanem termen kívül is egyengette az utamat, mint egy nagy " teso"! Edzésen mindig mondta "pörögjön az a tenyeres Anita". Megtanított nyerni és veszíteni is. Imádtam vele anno Lengyel piacra járni, vásárolni, alkudni! Amikor megnyertük azt a bajnokságot Egerben, és az az utáni ünneplés legendába illő volt. A szilveszeri bulikat, a szülinapi bulikat és persze a "mosogatórongyos" bulikat, amikor Mikinél mindig mosogatórongy volt és azzal táncolt, se felejtem el soha. Mindig és mindenben számíthattam Rá, de sosem tudtam annyit visszaadni neki, amit Ő adott nekem. Nagyon fáj, és nagyon sajnálom, hogy már nem is tudok.

A Kecskemét városi Asztalitenisz Szövetséggel együttműködve szervezte a bajnokságokat és versenyeket. 2007-ben megálmodta, és megalkotta az Éjszakai Forgatag rendezvényt, hogy az utcán csellengő fiatalokat, hogy hasznosan töltsék el idejüket, becsábítsa a pingpongterembe és megszeretesse velük a sport és a pingpong világát.
2008-ban megalakult a Kecskeméti Sportiskola-Spartacus asztalitenisz szakosztály, melynek edzője és vezetője lett. Több általános iskolában tartott edzést a gyerekeknek, megismertetve velük az asztalitenisz fortélyait.
Gyermekei, Márk és Máté Angliába es Thaiföldre is eljutottak versenyezni. Gyermekkoruk meghatározó helyszíne volt a pingpong terem, ahol a közösség minden tagja családtagként tekintett rájuk.

2012-ben felesége, Erika váratlanul agyvérzést kapott és egy hét múlva „elment”. Két fiával tehetetlenül álltak betegágya mellett. Apa és fiai, a hiányát máig nem tudták feldolgozni.

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

Miki nagyon büszke volt gyerekeire. Ők voltak a legnagyobb örömei. Vigaszt adott számára, hogy a gyerekei jó úton haladnak és kitartóan jól tanulva, megszerezve diplomájukat, révbe érjenek. A sors kegyes volt hozzá, és újra rátalált a szerelem, Szilvia személyében, akivel élettársi kapcsolatban élt az utolsó pillanatig.

Miki!

Önzetlen, segítőkész, hűséges, gondoskodó társam voltál. Nálunk, a szavaknál többet mondtak a tettek, így bizonyítva szerelmünket egymás felé. Soha nem bántottál, egyetlen hangos szó, vagy vita el nem hangzott közöttünk a 9 év alatt. Egy közös barátunknak köszönhetően egy véletlen találkozás eredményeként, az első pillanattól egyek voltunk. Ez egy második esély volt mindkettőnknek a határtalan boldogságra. És szerelmünk halhatatlan marad, ha a földi világban már nem is lehetünk együtt.

Miklós, szorgalmas, segítőkész és önzetlen ember volt. Nagyon szerette a társaságot és igazi társasági emberként, mindig jó hangulatot csinálni. Utazások, kirándulások, egy jó film, egy jó zene, egy jó kaja, egy jó piacozás. Ez mind-mind az élete része volt.

Boldogság töltötte el a szívét, amikor nagypapa lett, amikor megszületett Botond és Noel. Családapaként, nem csak fiai, Márk és Máté, és unokái, Botond es Noel tettek büszkévé, hanem Szilvi részéről, Nikire, Bencére es Hannára is sajátjaiként tekintett. Keresztapaként is büszke volt keresztgyermekeire, Danira, Csanádra és Hajnira.

És itt viszont nem ér véget a lista, hiszen Miki esetében az apa szóra van egy metafora: a „Miki bá”, hiszen edzőként ezreket vett a szárnyai alá és nevelt fel. Miki bának, mindenről tudnia kellett, viszont mindig ott volt, ha szükség volt rá. Sokszor mondta: „Igyekszem maradandót alkotni, az élet minden területén”.

S bár rengeteg maradandó dolgot alkotott, a sors kegyetlensége megakadályozta további munkásságát. Hosszú évek óta cukorbetegségben szenvedett, amit nem igazán tudtak jól kezelni. Az utóbbi két évben elkezdődtek szívproblémái és több kisműtéten esett át. Augusztus 25-én teljes optimizmussal indult el Szegedre, szívműtétjére. A műtétet hétfőre halasztották, és Ő hétfőn reggel fél 9-kor még bizakodóan posztolta, hogy: „Most visznek, nemsokára jelentkezem!” De sajnos nem így történt, mert a halál gyorsan és váratlanul elragadta. 2022. augusztus 29-én keringése hirtelen összeomlott, szíve megszűnt dobogni, és kórházi ágyán az angyalok karjaiban, örökre álomra hajtotta a fejét.

Csak hagyd őt elmenni! Lásd őt újra olyannak, amilyennek szeretted. Emlékezz a nevetésére, a hangjára, és azokra a napokra, amikor boldog volt. Képzeld el, amint a napsugarak körül ölelik a testét, és begyógyítják minden sebét.
Örülj az örömének, hogy haza mehet, és engedd el a kezét.

Fájó szívvel búcsúzik Tőle:

• családja, szerettei,
• közeli, távoli rokonai, barátai,
• munkatársai,
• sporttársai,
• tanítványai,
• szomszédai,
• és mindenki, aki ismerte és szerette Őt.

Miki rövid, de igazán tartalmas életet hagyott maga mögött. Szorgalma, kitartása, önzetlensége, segítőkészsége, határozott, következetes és legtöbbször vidám természete, munkája iránt érzett elhivatottsága, családja iránt érzett szeretete, mely a végsőkig elkísérte, mindannyiunk számára örök példát állít. Sajnos a halál váratlanul elragadta közülünk, de mindenki szívében, aki ismerte és tisztelte Őt, örökké élni fog.

Miki most elmegy, elindul utolsó versenyére, hogy a csillagokig érve, a felhőközi asztalitenisz bajnokságon, mint égi edző most már az angyaloknak tanítsa meg a tenyeres és a fonák minden fortélyát, és fentről lenézve vigyázó szemeit a jövő pingpong generációján tartsa. És óvja családja, szerettei és barátai minden lépését.

Amikor lejár az óra,
Könny nem csillog szememben többé.
Tudom, hogy szívekben élek mindörökké.
Amikor lejár az óra,
Oly lassan múlnak majd a percek.
Én súgom nektek, tudom, hogy szerettek!

Amikor lejár az óra,
Testem elfáradva, réveteg megpihenne már,
Lelketek úgy öleljen, hogy békével léphessek tovább.
Amikor lejár az óra,
Szemem lecsukom, utolsó szavam a köszönöm.
Mert minden pillanatom veletek volt számomra öröm.

Amikor lejár az óra,
Szívetekben remélem, csak boldogságot hagyok.
Semmi mást ennél jobban én nem is akarhatok.
Amikor lejár az óra,
Keressetek majd az égen egy hullócsillagot!
Azon ülve integetek, látjátok, jól vagyok.

Amikor lejár az óra,
Nektek, szeretteim, az ne fájjon, hogy mennem kellett!
Elég, ha szívetekben őrizve sosem feledtek.
Amikor lejár az óra,
Keserű bánat senkit ne emésszen!
Mert boldog voltam, hisz veletek éltem.