Már nem kell a külföldi viszonyokra vágyakozni
A paraasztalitenisz-válogatottunk tagjai teljes gőzzel edzenek a közelgő paralimpiára, a győri központjukban látogattuk meg őket.
A győri terembe belépve azonnal látszik, hogy profi munka folyik, ezt a szövetségi kapitány szavai is megerősítik.
„Régebben sokan vágyakozva nézték a többi országot, amiért azokban a para-asztalitenisznek nagyobb háttérbázisa volt – mondta Vígh Zsolt. – Most itt körbenézve, azt gondolom, hogy mi is tudunk olyan körülmények között tevékenykedni, ami nagyon közelít egy lengyel vagy bármely más ország parakoncepciójához. Egész héten tíz-tizenkét asztalon, soklabdával, tizennégy-tizenöt partnerrel tud edzeni kilenc-tíz játékos. Szintén nagy előrelépés, hogy a kerekesszékes játékosainkkal két alkalommal van közös edzőtáborunk, egyébként viszont ők külön végzik a nagyon specifikus felkészülést, amiben én sem vagyok olyan járatos, hiszen az egy teljesen más kávéház.”
A specifikus, tudományos jellegű felkészülésben nemcsak a kerekesszékes pingpongosaink hisznek.
„Hétről hétre egyeztetünk a csapatommal, járok dr. Kovács Péterhez, a Sportkórház kutatólaborjának a vezetőjéhez, és az általa mért adatok alapján haladunk előre. Úgy gondolom, hogy megfelelő formában leszek a paralimpián” – bizakodott a már biztos kvótás Csonka András.
A tokiói repülőjegye már Pálos Péternek is régen zsebben van, ő igyekszik nem túl nagy jelentőségek tulajdonítani az aktuális formájának.
„Eldöntöttem, hogy ha nem megy a játék, akkor nem csüggedek annyira, ha meg jól megy, akkor annyira nem örülök neki. Próbálom tartani ezt a robotmódot, ami persze nem könnyű” – beszélt a felkészülés lelki hátteréről londoni paralimpiai bajnokunk.
A győri edzőközpontban találtuk a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkárát is, aki nem érkezett üres kézzel.
„Szoftokat hoztunk a sportolóknak – fedte fel látogatásuk elsődleges célját Urr Anita. – A Magyar Paralimpiai Bizottság eszközökkel is támogatja a felkészülést, és most ennek itt volt az ideje. A paralimpia előtt kapnak még szoftokat a játékosok, hiszen ezek olyan eszközök, amelyek időről időre szükségesek az asztaliteniszben. Az a nehéz oldala ennek, hogy még tizennégy sportág képviselői küzdenek kvótáért, és nekünk tizennégy sportág eszközeit kell megismernünk a tékvandótól az atlétikán és úszáson át a kerekesszékes vívásig, hiszen mindenhol más igények vannak.”
A kvótáért harcban állók közé tartozik Arlóy Zsófia is, akinek a két hét múlva Szlovéniában megrendezendő selejtező jelenti az utolsó esélyt – a szabadkártyát leszámítva. Szerencsére minden idegszálával a formába lendülésre összpontosíthat: „Van egy nagyon rugalmas munkahelyem és főnököm, aki látta, hogy ez nekem nagyon fontos, és támogatott azzal, hogy szabadságot vehettem ki, így csak erre koncentrálhatok. Eddig munka mellett edzettem reggel és este, óriási könnyebbség, hogy most ezt nap közben is meg tudom tenni. Soha ilyen intenzíven nem készültem még versenyre, beleteszünk mindent, az biztos!”
Vígh Zsolt elmondása szerint a Svédországban élő és edző Berecki Dezsőnek jó esélye van a kvótaszerzésre, Zborai Gyula és Bicsák Bettina kijutásának pedig a tokiói csapatversenyek miatt örülnének különösen.
Szvitacs Alexa biztos tokiói utazóként nem vesz részt a szlovéniai „last chance” versenyen, ám legalább itthon tud tétmérkőzéseket játszani. „Most lesz a rájátszás a női NB I-ben, illetve a férfi bajnokságban a BVSC-vel az NB I-ben még van hátra három mérkőzésünk. Azért óriási segítség, hogy ott legalább tudok éles meccseket játszani.”
