És akkor jött az egész válogatott

Amilyen izzasztó, olyan emlékezetes élményben volt része annak a hét kislánynak, aki a múlt héten háromnapos összetartáson vett részt a Statisztika otthonában.

Három 10 és négy 11 éves tehetség dolgozott együtt három napon át Budapesten Oláh Zsuzsa irányításával. A mohácsi Somogyi Heidi, a pécsi Pétery Johanna, az ajkai Kiss Csenge, a Szegedről érkező Szögi Szonja és Erdélyi Blanka, a statisztikás Dohoczki Nóra, valamint a High Life-ban pallérozódó Szűcs Natália alkotta a reménységek csoportját, amely a Heraklész program serdülőkeretének előszobájának tekinthető.

Normál időkben (amikor nincs koronavírus-járvány) havonta egyszer jönnek össze a korosztály hazai legjobbjai, most persze a korlátozások kicsit bezavartak.

„Volt olyan köztük, akin gondolkoztam, hogy egyáltalán meghívjam-e, de aztán nagyon pozitív benyomást tett rám azzal, hogy ki tudta javítani a rossz mozdulatokat, jól és okosan versenyzett – számolt be a tapasztalatairól Oláh Zsuzsa. – Olyan is akadt, akinek a technikáján látszott a koronavírus miatti kihagyás. Egy kivétellel mindannyian tudtak edzeni a járványhelyzet alatt is, de azért más, ha a gyerek mellett nincs ott az edző, aki felügyeli a mozdulatokat.”

Ez utóbbi tényezőt nem érdemes alábecsülni, hiszen a Statisztika szakembere szerint egy rosszul berögzült mozdulat kijavítása egy hónapnál is több időt vehet igénybe. Olyan edzői véleményt is hallott, amely szerint jobb, ha a koronavírus-helyzet alatt nem edz egyedül a gyerek, mert aztán ki tudja, milyen mozdulatokkal tér vissza.

Az utolsó edzésen egymás ellen játszottak mérkőzéseket a lányok, ám előtte egy még nagyobb élményben volt részük. Megkérdezték ugyanis őket, hogy kik a példaképeik, és örömmel írhatjuk, hogy például Madarász Dóra és Ecseki Nándor neve is elhangzott a válaszok között. Az edzők ezért megkérték az említetteket, hogy üssenek tíz percet a gyerekekkel, ám a női válogatottat irányító Bátorfi Zoltán máshogy gondolta.

„Azt mondta, hogy »Nem, akkor jön a többi lány is, nem csak Madarász Dóri«, így aztán jött az egész felnőttcsapat, és a tíz percből közel egyórás közös játék lett. A gyerekekről folyt a víz, de el voltak ájulva, akkora volt a boldogság, hogy el sem tudom mondani” – elevenítette fel az összetartás legszebb pillanatait Oláh Zsuzsa.

Ki tudja, 15-20 év múlva talán a mostani fiatalok szereznek hasonló örömet az akkori reménységeknek.