Elbúcsúztatták Szvitit

A magyar asztalitenisz-válogatott tagjai elbúcsúztatták Szvitán Krisztinát, aki kisebb megszakítással 16 évig volt legjobbjaink fizioterapeutája, mostantól azonban a többi munkájára összpontosít.

Szvitán Krisztina, vagy ahogy a legtöbben hívják, Szviti játékosként is eljutott a válogatottig, de utánpótláskorában porckorongsérvet kapott, ami miatt a legmagasabb szinten nem tudott kiteljesedni. Az asztal mellett legalábbis, gyógymasszőrként ugyanis 2006-ban visszatért a válogatotthoz, amelynél egy kétéves kihagyást leszámítva egészen idáig a felnőtt nemzeti csapat fizioterapeutájaként tevékenykedett.

„Amikor ő idekerült, én még nem voltam itt, mert 15-16 évesen csatlakoztam a felnőttválogatotthoz – idézte fel a munkakapcsolatuk kezdetét Madarász Dóra. – Nekem nagyon sok mindenben segített, én sajnos sérülékenyebb is vagyok, szóval velem nem unatkozott, mindenféle sérüléssel felkerestem, de mindig lehetett rá számítani, bármilyen időpontban. Volt, hogy magyar bajnokság reggelén segített, hogy valahogy asztalhoz tudjak állni, a hazai világbajnokságra is ő rakott össze, és nagyon örülök, hogy Tokióban is velünk volt.”

Az olimpiák a válogatott csodakezű segítőjének is sokat jelentettek.

„Rengeteg Európa-bajnoki érmet, vébé-helyezést tudnék mondani a legszebb emlékek között, de valahogy mindig az olimpiai selejtezők váltották ki a legnagyobb érzelmeket a játékosokból is, az ottani sikereknél mindig eltörik a mécses – mondta Szvitán Krisztina, aki együtt ért a többiekkel a válogatottnál töltött esztendők alatt. – Ez egy 16 éves fejlődési folyamat volt számomra. Több generáció is megfordult a válogatottnál az ittlétem során, de mindig volt mit tanulni a másiktól.”

A játékosok szinten minden porcikáját, minden baját megismerte az évek alatt, de nem csak fizikailag volt a segítségükre.

„Nagyon sok szép emlékünk van Szvitivel kapcsolatban – kezdte Szudi Ádám. – Elsőként talán a svédországi csapat-vb-t említeném, az volt az első nagyobb sikerünk a B-divízió megnyerésével. Rengeteget jelentett, hogy ott volt velünk végig, a nehéz meccsek után nemcsak testileg, hanem mentálisan is segített nekünk összeszedni magunkat. A pingpongból jött ő is, tehát meg lehetett vele beszélni a mérkőzéseken történteket, értette, hogy miről beszélünk.”

Az Ormai-csarnokban tartott búcsúztatón Lovas Petra a MOATSZ részéről emlékplakettet adott át régi „harcos társának”, aki a női és férfiválogatott tagjaitól is kapott néhány emléktárgyat.

„A pályafutásainkban sok összefonódás volt, együtt kezdtünk játszani, az utánpótlás-válogatottban is együtt szerepeltünk, aztán a felnőttválogatottnál kerültünk újra egymás mellé, ő masszőrként, én játékosként – nyilatkozta Lovas Petra. – Nekem sérülésekkel szerencsére nem voltak problémáim, az maradt meg bennem leginkább, hogy a közösen eltöltött világversenyeken a csapat nagyon szorosan együtt létezett, mindenki nagyon szurkolt a másiknak. Megint eljött a búcsú pillanata, de nagyon remélem, hogy ez nem szomorú eseményként marad meg neki, hanem egy fordulópontként, ahonnan el tud indulni további célok felé.”

És hogy mik ezek a célok?

„Elég régóta párhuzamosan végeztem a feladataimat, az időm és energiám már nem volt elég ahhoz, hogy tisztességesen el tudjam ezeket látni, ezért is döntöttem úgy, hogy kiszállok – magyarázta döntése okát Szvitán Krisztina. – Továbbra is ellátom a Budaörs szakosztályvezetői teendőit, de ezentúl több munkanapon, több munkaórában. A masszázs megmarad, mert imádok masszírozni, illetve az új vonal, amely bejött az életembe, az a coaching. Ki tudja, még az is lehet, hogy egyszer sportcoach-ként térek vissza a válogatotthoz.”